Rákász Gergely
orgonaművész
Rákász Gergely orgonaművész Amerikában folytatta tanulmányait, majd azt követően több mint ezer koncertet adott Európában és Amerikában. Egyedi koncepció szerint viszi színpadra koncertjeit, amelyek valójában látványszínház jellegűek, nagyobb teret adva a táncnak, a képzőművészetnek és a színészi játéknak, megszólítva így a fiatalabb közönséget is. Gergő szülővárosának, Győrnek a kulturális nagykövete és egyben templomos lovag is. Fontos szerepet töltenek be az életében a jótékonysági események és a saját maga által életre hívott iskolaprogram is, amelynek keretén belül 50 000 diák ismerkedhetett meg a klasszikus orgonazenével.