Lobenwein Norbert
Négygenerációs fényképész dinasztia gyermekeként 1974-ben Sopronban született, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumban elvégzése után előbb fényképésznek, majd újságírónak tanult. Rendezvényszervezéssel egészen korán, tizenévesen kezdett foglalkozni, két évtizede több, országosan és külföldön is ismert, elismert kulturális esemény alapítója, főszervezője.
Munkájáért 2004-ben “Sopronért” díjat, 2009-ben a Magyar Turizmus Zrt. “Turizmusért” elismerését vehette át. Munkatársa és társtulajdonosa a Sziget Kulturális Menedzseriroda Kft-nek. 1993-ban Fülöp Zoltánnal együtt megalapította a VOLT Fesztivált. 2002-től hét éven át főszervezőként jegyezte a Budapest Parádé című eseményt. 2004-ben alapította a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat, amelyet minden évben a legkiemelkedőbb médiaszemélyiségek és médiumok, valamint TV- és rádióműsorok képviselői vehetnek át. 2006 óta szervezi a Soproni Piknik című eseményt, amely a Páneurópai Piknik évfordulóján évente kerül megrendezésre. 2007-ben indították el a Balaton Soundot, 2013-ban a B My Lake-t, a STRAND fesztivált és a MOL Nagyon Balatont. Még ugyanebben az évben vették át az Akvárium Klub üzemeltetését. A ROAD MOVIE sorozat producerei, az Akvárium Klub társtulajdonosai, az Erzsébet téri óriáskerékben is érdekeltek.
Lobenwein Norbert 2016-ban ’Pro Turismo’ díjat kapott.