John Cure

John Cure

író

Születési neve Győrffy-Kiss József. Angolszász álnéven alkotó, elsősorban misztikus thrillereket és lélektani horrort író magyar szerző. 2007-ben jelent meg bemutatkozó regénye „Hontalan lelkek” címmel, amely az év egyik sikerkönyve lett. Következő regénye, a 2015-ben publikált "A gonosz új arca” , már hetekig vezette a Bookline „Thriller-horror” kategóriájának sikerlistáját. Gyermekkorát igazi nyírségi mezítlábas kisfiúként élte. Kalandos és lázadó ifjúságát követően művészeti,diplomáciai és katonai tanulmányokat folytatott. 2001-től néhány évig nagy sikerű nemzetközi rajzfilmek tervezésben működött közre rajzfilm- mozdulattervezőként, majd animációs rendezőként reklámfilmeket is készített. Közel tíz évig hazai és nemzetközi kommunikációs ügynökségek operatív menedzsereként és vezetőjeként dolgozott. Jelenleg az egyik legnagyobb hazai cégcsoport kommunikációs leányvállalatának és egy információbiztonsági képzéseket nyújtó akadémiának a stratégiai igazgatója. Emellett a Magyar Honvédség tartalékos műveleti katonája, a Magyar Rendészettudományi Társaság és a Magyar Hadtudományi Társaság tagja, valamint a Nemzetközi Rendőr Szervezet tiszteletbeli tagja. Húsz éve foglalkozik küzdősportokkal, az utóbbi időben egyre inkább elmélyült az orosz harcművészet (Systema) megismerésében is. Jelenleg a hazánkban dolgozó hivatalos orosz közelharc szakértők egyike. Szívügye az állatvédelem, rendszeresen vállal szerepet állatmenhelyek kampányában.

Hasznos tippek a
Talky mode használatához